szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Székely masszázs


Beküldő:szíköly



Ez a történet egy pár évvel ezelőtt játszódik, de még mindig nagyon gyakran és nagyon szívesen gondolok rá. Épp valami ügyeket intéztem Kolozsváron és úgy gondoltam, hogy elmegyek egy erotikus masszázsra, amire már nagyon rég vágytam. Az internet böngészve hamar rábukkantam az egyik legjobb szalonra a városból. Felhívtam őket telefofonon és egy kedves hang elmondta, hogy hol lehet őket megtalálni és mik a lehetőségek. Gyorsan autóba ültem és megérkeztem a helyszínre. Az előszobába érve az úgynevezett titkárnő fogadott. Három gyönyörű lányt hozott elém, akik fehérneműben voltak és közülük kellett kiválasztanom azt a lányt, aki 1 órán át fog engem kényeztetni. A választásom egy Miriam nevű hölgyre esett. Miriam egy kb. 22 éves satén hölgy, gyönyörű nagy, természetes cicikkel és egy nagyon vonzó tekintettel. Bevezetett egy szobába és megkért, hogy vetkezzek le. Kérdezte, hogy szeretnék e lezuhanyozni, mondtam, hogy természetesen igen. A zahanyzó a szoba mellett volt. Pár perc alatt visszaértem. Ahogy visszaértem a szobába levette a melltartóját és a tangáját és megkért, hogy feküdjek az ágyra, hasra. Látva a gyönyörü melleit és a nagy mellmimbóit alig realizáltam mit mondott, de cselekedtem. A masszázs egy relaxációs masszázzsal kezdőtött és nagyon kellemes volt. Elkezdte a melleivel simagtni a hátam. Ekkorra a farkam kőkeményre duzzadt. Megkért, hogy forduljak a hátamra. Elkezdte finoman csókolni az ajkaimat, nyakamat, belenyalt a fülembe, elkezdte harapdálni a mellbimbóimat (amitől amúgy nagyon beindulok) és elkezdte a melleivel simagatni a mellkasomat és a hímvesszőmet. Annyira beindulta, hogy szerettem volna én átvenni az irányítást, úgy hogy szépen a hátára fordítottam a kislányt és elkezdtem én kényeztetni őt. Csókoltam az ajkait és közben alig vártam, hogy a számba vehessem a gyönyörű mellbimbóit. Aztán még lejjebb mentem. A combjai belső feleit nyalogattam, mire ő széttette a lábait. A fülébe sugva megkérdeztem, hogy kinyalhatom e. Beleegyezett és természetesen elkezdtem a nagyon fincsi punciját kinyalni, miközben ő hangos nyögésekkel jelezte, hogy nagyon rendben van a dolog. Közben a kezeimmel a melleit simogattam. Pár párc múlva a lány megfeszült egy beleremegett az orgazmusba. Tudva azt, hogy most nagyon érzékeny a puncija elkezdtem az ajkait csókolgatni. Azt mondta, hogy szeretne a melleivel kielégíteni (sajnos ebben a szalonban a normál sex tilos). Mivel a farkam kőkemény volt, gyorsan betettem a mellei közé. Ő a kezével összeszorította őket én meg elkezdte előre-hátra mozogni. Csodálatos érzés volt, de annyira nagyon jó, hogy pár perc múlva éreztem, hogy elélvezek. Tudattam ezt Miriammal is, aki azt válaszolta, hogy alig várja. Próbáltam minél hosszabb ideig visszatartani, de már nem tudtam sokáig. Az elkerülhetetlen bekövetkezett. Egy hatalmasat élveztem Miriam gyönyörű mellei között. Miriam cicije és arca tiszta geci lett. Én gyorsan elnézést kértem, hogy az arcára is ráélveztem, mert nagy volt a nyomás, ugyanis a szalon szabályzata szerint a testreélvezés csak nyaktól lefele lehetséges. Miriam azt mondta, hogy semmi gond. Mivel mindketten kifáradtunk, főleg én a hatalmas spriccéléstől, megkértem hogy masszírozza meg még a hátamat. Miriam ismét egy nagyon jó relaxációs masszázzsal kényeztetett jó néhány percen keresztül.
Kb 10-15 poerc múlva megkérdezte, hogy nem szeretnék e még egyszer elélvezni. Én azt mondtam, hogy igen, de lehet nem fogok tudni, hisz amikor a mellei között elspricceltem úgy éreztem, hogy teljesen kiürültem. Miriam azt mondta, hogy semmi gond, megpróbáljuk. Elkezdtünk csókolózni és ismét elkezdte a mellbimbóimat nyalogatni és másodpercek alatt kőkemény lettem. Ekkor Miriam kis olajat tett a kézére, jól összedörzsölte és elkezdte a farkam masszírozni. Játszott a heréimmel és a makkommal. Pár perc múlva már világossá vált, hogy csak sikerülni fog az a második orgazmus. Tudta ezt ő is. Egyre hevesebben kezdte verni a farkam. A fülembe sugta, hogy "kívánom a spermád". Ettől még jobban beindultam és a gyönyörű Istennő kezei között hatalmasat élveztem. Ezuttal a kezei lettek fehérre színezve és az én hasam. Elővett néhány papírzsebkendőt és szépen letakarított mindent. Lassan lassan lejárt az egy óra. Még kicsit simagattuk és kényeztettük egymást és közösen elmentünk zuhanyozni. Természetesen még itt is kihasználtam az alkalmat, hogy néhány puszit adjak a szép melleire. Ugyanakkor megfogadtuk egymásnak, hogy még találkozunk.


Tetszik(83) | Nem tetszik(90)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Duci szextörténet

    Valaha, az emlékek homályába veszö idökben, én is voltam fiatal. Nekem is felállt a farkam, ha kellett, ha nem. Ma már inkább csak kellene. No de félre a panasszal, búval, adózzunk a daliás idök emlék....

    A feleségem vénségére kurva lett - bizarr

    Sajnos igaza volt azoknak akik azt mondták ne vegyek el feleségül olyan nőt akit már fiatal korábban is szétbasztak a faluba és ne vegyem el mert idősebb nálam.Sajnos az apám mindig megvert ha a farka....



    Anettka szex története

    A nevem Anett 21 éves vagyok, vörös hajam van ez még olyan 17 évesen történet meg velem amit valljunk meg nem tudok más milyen címmel illetni.

    Éppen péntek volt, és rövidített óráim vol....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám