szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Az S/M iránti szenvedélyem


Beküldő:gorza tamas



Mióta megtörtént azóta érzek késztetést, hogy leírjam a történteket, mert nem akarom egy másodpercét sem soha elfelejteni annyira frenetikus volt az élmény. Szolgáltatok némi háttér információt rólam és Uramról. 21 éves vagyok 13 éves korom óta élek aktív szexuális életet. Középmagas vagyok, vöröses hajjal, állítólag tutajos tekintettel megáldva, és elég nagy mellekkel. Szépnek nem mondanám magam, inkább érdekesnek. Az S/M iránti szenvedélyem nem tudom mikor alakulhatott ki pontosan, de már jó ideje izgat, hogy valaki uralkodjon rajtam. Az első komoly kapcsolatom ideje alatt voltak finom próbálkozások, amik nem is voltak rosszak, de az igazi S/M-től nagyon távol álltak.

Uram 23 éves és egy szórakozóhelyen ismerkedtünk meg. Magas és karcsú, hosszú hullámos hajjal és szakállal. A két lábon sétáló férfi ideálom. Nagyon tetszett már az első perctől. Meg is kérdeztem, van a barátnője, és mivel igennel felet egy kicsit neki keseredtem. Össze is gabalyodtam egy másik sráccal nagy bánatomban. Aztán megláttam, hogy a közelemben tombol, és késztetést éreztem, hogy oda menjek hozzá. Mivel partnerem magamra hagyott, pár perc erejéig vettem a bátorságot, és oda mentem. Megkínált a söréből én meg megkérdeztem elfogad-e egy puszit cserébe. Elfogadta... Aztán megfogtam a kezénél fogva, és kirángattam a tömegből. Megcsókoltam, és megkérdeztem nincs-e kedve lelépni valamerre. És nagy meglepetésemre igent mondott. :) Meg kell mondanom őszintén csak egy sima szexre számítottam egy átlagosnál nagyobb farokkal. Hogy honnan tudtam, hogy nagy van neki? Tapasztalat :D Vége lett a koncertnek, leszereltem az udvarlóm és elindultunk a lakására. Közben kellemeset beszélgettünk.

Ahogy felértünk a ruhák már sorban kerültek is le rólunk. Még csak smároltunk, és ismerkedtünk egymást testével, de már éreztük mindketten, hogy szexuális téren bizony nagyon egymásra találtunk. Én csak gondoltam erre, ő volt az aki mosolyogva bele is suttogta a számba. Lelöktem magamról és lehámoztam róla a pólót és az alsógatyát. Végre hozzáfértem az eszméletlen méretű és már merev farokhoz. Először csak nyalogattam, csókolgattam. Aztán szép lassan bekaptam és körbenyaltam a makkot is. Szopogattam a hegyét, mint valami nyalókát. Aztán lentről fölfelé szép lassan benyálaztam az egészet, hogy aztán elő rukkolhassak az aduászommal. Nem hazudok, ha azt mondom, 23 cm fölött lehet valahol méretben az én Uram. És ehhez elég vastag is. Miután eljátszottam a gyönyörű és finom farokkal elkezdtem szépen lassan centiről centire benyelni. Mikor a tövéhez értem örömmel konstatáltam, hogy Uramat sem hagyja hidegen munkálkodásom. :) (Utólag meg is jegyezte, hogy ebben bizony én vagyok a number one^^). Aztán kiengedtem a torkomból a méretes farkát és újra benyeltem, mindezt addig folytatva, míg akadálytalanul sikerült tövig szájba baszni.

Megunta a játékomat, és megint rám feküdt. Megcsókolt. Már tocsogtam a nedvektől és alig vártam, hogy belém hatoljon. Ekkor váratlanul belém vágta magát majdnem tövig én meg felhördültem a kellemes meglepetéstől. Kicsit keféltünk így és már nem is emlékszem pontosan (mert kicsit részeg voltam), hogy melyikünk hozta fel a kötél ötletét. Minden esetre ki lettem kötve keményen és határozottan valami csőhöz. Vártam mi lesz a sorsom. A hátamra fordított és elkezdte nyalni a csiklómat és ütni a fenekemet. Őrületesen élveztem, nem is bírtam magammal kapálóztam és rángatóztam. Megparancsolta, hogy maradjak csendben, mert ha nem, megbánom. Beleharaptam a karomba, és igyekeztem csendben maradni. Mivel a nyelve folyamatosan izgatta a csiklóm, ez nem volt épp egyszerű. Már csak a lábaimmal kalimpáltam, de akkor azt is megtiltotta nekem uram. Csendben és mozdulatlanul kellett tűrnöm a nyalást. Megint a fülembe suttogott. Megkérdezte, félek-e már. Furcsa mód nem féltem. Biztonságban éreztem magam. Közöltem, hogy nekem ennél kicsit több kell ahhoz, hogy megijedjek. Megint suttogás. Azt suttogja: Gyűlöllek... Végig fut rajtam a hideg, várom a következő lépését. A hátamra fektet. Megcsókol, a melleimet izgatja. Elkezd ujjazni két ujjal. Módszeresen csinálta, meg is lepődtem, vajon mire készülhet. Nem telt bele pár másodperc már meg is találta a G pontomat. A G pont okozta orgazmus mindig frenetikus volt ahányszor részem volt benne.

Percek sem teltek el már hörögve és visítva dobáltam magam, ahogy folyamatosan dörzsölte belülről azt a bizonyos pontot. Nem hagyta abba én meg orgazmusból orgazmusba estem, míg végül már nem is tudtam számon tartani hánynál tartok. Mikor abba hagyta, minden porcikámban reszkettem. Kiszáradtam a sok nyögéstől és ordítástól, de az én Uram megitatott, méghozzá a saját szájából csorgatta át a vizet az enyémbe. Őrülten erotikus volt és izgató. Aztán megint ujjazott és közben nyalt is.

A végére már minden összefolyt, és csak folyamatosan élveztem. Soha ilyen még nem történt velem. Minden porcikámban reszkettem, és csak kapkodni tudtam a levegőt. Nem tudtam egyszerűen szóhoz jutni sem az élménytől. Meg kérdezte tőlem Uram, nem vagyok-e még fáradt. Kinyögtem, hogy abszolút nem, mivel mindent meg akartam neki hálálni, amit tett. A mellkasára feküdve pihegtem egy darabig, és végül egymást ölelve aludtunk el. Ő is és én is :)
Másnap reggel arra ébredtem, hogy fázom. Kinyitottam a szemem, és ott feküdt mellettem a csoda férfi, a két lábon járó görög félisten, aki előző éjjel elrepítetett a mennyországba és olyan élményben részesített amilyenben még soha azelőtt senki.
Boldogan tapasztaltuk, hogy megtaláltuk egymást és hogy semmiképp sem ez volt az útólsó éjszaka, amit együtt töltöttünk. Azóta MSN-en is beszélgettünk és SMS-ezünk is. Nem tudunk leszakadni egymásról. Holnap megint elmegyek hozzá, és már alig várom.

Tetszik(41) | Nem tetszik(45)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A közösbe dobtam a nejem

    Még buja fiatalok voltunk minden mindegy hozzáállással (ez tök jó szó, mennyi dupla betű!!!). Manapság pedig 10 évvel idősebb, többgyermekes család vagyunk. Másképp gondolkodunk dolgokról, mint annaki....

    Szexelni egy idősebb hölggyel

    Legtöbb tinikorú fiúk álmai netovábbja, szexelni egy idősebb hölggyel. Persze ez nem mindenkinek adatik meg.

    Ez biztos.

    Fiatal voltam, amikor először kezdem el fantáziáln....



    Beleélveztem a feleségem pinájába

    Szabadnapos vagyok és Anna kettőre ment dolgozni. Reggel tovább aludtam, amikor felkeltem az volt az első gondolatom, hogy annyira nincs időnk egymásra az utóbbi időben. Szex? Ki emlékszik rá. Na jó e....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám