szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

A fogadás erotikus történet


Beküldő:fuxi



Laura arra ébredt édes álmából, hogy két erős kar felemeli, és egy feszes, izmos testhez szorítva mozgásba lendül vele. Nem értette, hogyan aludhatott el, igazából nem is emlékezett rá, hogy mikor nyomta el a buzgóság. Eltartott pár pillanatig, míg eszébe jutott, hol van, és mit csinált néhány perccel vagy órával ezelőtt. Óvatosan kinyitotta a szemét, és Ethan mosolygó tekintetével találta magát szemben.
- Ébresztő Csipkerózsika, itt az ideje, hogy magadhoz térj és üdvözöld hűséges alattvalódat. -
Csókot nyomott a szájára és a fürdőszobába érve talpra állította a lányt. - Úgy gondoltam, amíg szunyókálsz, illatos fürdőt készítek neked, hogy felfrissülhess.

Laura álmos szemmel tekintett körbe. A fürdőszoba hatalmas volt. A helyiséget uralta a padlóba süllyesztett jakuzzi, amiben most illatos párát eregetve meleg víz zubogott. Az illat a tavaszi szellőre emlékeztette, friss volt és a harmat ígéretét hordozta magában. Teret kapott még a helyiségben egy zuhanykabin, és egy óriási tükörrel ellátott fürdőszobaszekrény, valamint egy kétszemélyes szauna is. Egy kis mini wellness területnek látszott az egész fürdőszoba, kényelemmel és komfort érzettel ruházva fel a felhasználóját.
Tekintete visszatért a ház tulajdonosára, aki egy szál törölközőben is, amit a csípőjére tekert, olyan elegánsnak hatott, mint valami főúr. Laura ijedten döbbent rá, hogy saját maga viszont teljesen meztelen, Ethan nem fáradt azzal, hogy bármilyen leplet terítsen rá. Elpirult, és szégyenlősen emelte a karjait a mellei elé.
- Ugyan, ne butáskodj, hiszen láttalak már meztelenül, sőt nem csak láttalak, éreztelek is - a férfi hangja finom tónust vette fel, csábításra készen ölelte át karcsú kedvesét. - Mivel egyedül nem éred el a hátad, úgy gondoltam, esetleg megengeded, hogy felajánljam a szolgálataimat. Hátmosásban egyszerűen verhetetlen vagyok.

Laura elmosolyodott, kezet nyújtott a mellette álló férfinak, és hagyta, hogy az belevezesse a kádba. Jó volt érezni, ahogy a meleg víz körbeölelte testét, orrát betöltötte a fürdőolaj illata, selymessége lágyan kényeztette bőrét. A pezsgés már habot kevert a nyugtalan víz tetejére, élvezettel eresztette át ujjai között a habpamacsokat.
Ethan közben maga is beült a medencébe és egy mozdulattal kikapcsolta a pezsgőfürdőt, a hullámok lassan ültek el körülöttük. Csend vette körbe őket, de ez egyáltalán nem okozott feszélyezett hangulatot. Csak nézték egymást, tekintetükben ki nem mondott vágyak és ígéretek lángoltak.

Ethan mozdult meg először. A medence széléről egy szivacsot vett fel, és addig fészkelődött, amíg Laura háta mögé nem került. Széttárt lábai közé húzta a lányt, a haját összefogta és az egyik vállán átemelve szabaddá tette a hátát. Laura a férfi térdeibe kapaszkodva tartotta meg egyensúlyát. Ethan kettejük közé csúsztatta a kezét, a szivacsot Laura fenekétől indítva emelte meg, végigsiklatva a gerincoszlopán. Nagyon gyengéden ért hozzá, fel akarta ébreszteni a lányban azt a szunnyadó szenvedélyt, amiben már részesítette egyszer. A szivaccsal végigsimogatta az egész hátat, a vállaktól egészen a vízben rejtőző derékig. Szinte észrevétlenül ejtette ki a kezéből a szivacsot, hogy ujjaival érezhesse a bőr selymességét. Nyaktól kezdve, csigolyáról csigolyára lépegetve simogatott végig minden kis szakaszt, finom borzongásokat váltva ki vele a lányból. Ujjai munkáját szája váltotta fel.
Laura nyakszirtjénél kezdte a becézgetést, nyelvével leheletfinoman érintette az illatos bőrt. Keze közben a víz alatt kalandozott, erős karjaival magához húzta a karcsú testet, hogy könnyebben hozzáférhessen.

Laura engedelmesen tűrte a kényeztetést, álmossága már rég a múltba veszett, érzékei felébredtek, újra megkívánta a férfit. Sóhajtott, amikor a tapogatózó ujjak a hasáról a lábai közé csúsztak. Szétnyitotta őket, hogy a férfi akadálytalanul vehesse be vágyának központját. Elgyengülve dőlt hátra, ahogy azok az ujjak megtalálták, amit kerestek. Mellei kiemelkedtek a vízből, Ethan nem is hagyta kihasználatlanul a helyzetet, szabad kezével simogatni kezdte a feszes halmokat. Laura tobzódott a kéj hullámain: Ethan egyszerre izgatta a csiklóját, kényeztette mellét és csókolta a nyakát, alig elviselhető gyönyört fakasztva a testéből. Fenekénél érezte a férfi gerjedelmét, viszonozni akarta a gyengéd kényeztetést, de Ethan megakadályozta, hogy elmozdulhasson pillanatnyi helyzetéből.
- Élvezd, ez most csak a tiéd - suttogta a fülébe.

Laura pedig engedelmeskedett. Elengedte magát, csak arra figyelt, hogy a férfi érintése milyen érzéseket vált ki belőle.
A nyakán kalandozó száj folyamatos borzongásra kényszerítette testét. A férfi meleg nyelve izgatóan ingerelte érzékeny bőrét, rövidre vágott szakálla apró karcolásokat ejtett rajta. A feszes ajkak a fülét sem hagyták érintetlenül: a rugalmas cimpát kóstolgatták, a nyelv játékosan járta végig a kagyló belsejét. A melleit kényeztető kéz kínzó lassúsággal mozdult: alulról simogatva beborította keblét, finoman megszorította, hogy aztán az ujjak figyelme csak a bimbóra korlátozódjon. Lágyan simogatták a megkeményedő dombocskát, majd gyengéd bilincsbe szorítva morzsolgatták. A lábai közti kéz az ölét ingerelte: a finom ujjak becsúsztak az ajkak közti résbe, vigyázva, hogy még csak véletlenül se érintsék a vágytól megduzzadt csiklót. Inkább a barlang bejáratát kezdték ostromolni, lágyan tágítva azt. Néha- néha túlszaladtak rajta, hogy a vékony gáton keresztülrohanva egy másik bejáratot érintsenek, aztán önmaguk bátorságától megrémülve visszatértek a kiindulóponthoz. Szertelenül ingadoztak ide-oda, majd, mintha felsőbb utasításra tennék, célirányosan megindultak a csikló felé, hogy uralmuk alá hajtsák. A középső ujj, mint kinevezett vezető, nagyon finoman kezdte a hódítást: egészen lágyan érintette meg a kiemelkedő dombocskát, érezve annak keménységét és érzékenységét. Megsimogatta, körbejárta, épphogy érintéssel ingerelte még tovább.

Laura egyre nehezebben kapott levegőt. Sóhajai, halk nyögései betöltötték a fürdőszobát. Bőre kipirult, teste kielégülést követelt. Fejét a férfi felé fordította és magának kérte a nyakát kényeztető száját. Nyelvük egymásra talált, egyre szenvedélyesebb csatába bonyolódva. Laura többet akart. Azt akarta, hogy a férfi tegye magáévá, ahogy már egyszer megtörtént, hüvelye vágyakozott a férfi farka után, magában akarta érezni, elege volt a gyengédségből.

Ethan érezte a ki nem mondott követelést, de esze ágában sem volt eleget tenni a hallgatag kívánságnak. Még nem. Folyamatosan ingerelte Laurát, simogatása, mozdulatai gyorsabbak, keményebbek lettek Ujjai magabiztosan uralták a stratégiai pontokat, a lány testének válaszából, combjai önkéntelen összerándulásából, melle feszüléséből érezte, hogy hamarosan eléri a határt. Elmélyítette a csókot, arra koncentrált, hogy mozdulatai összhangba kerüljenek, és a lehető legnagyobb kéjt válthassák ki a lányból.

Laura érzékelte a változást a férfi érintésében. Csókja lágyabb lett, inkább érzéki, mint szenvedélyes. Mozdulatai lelassultak, kezei mintha visszavonultak volna. Nem értette miért a hirtelen váltás, és jelezni akarta, hogy nem tetszik neki a helyzet alakulása, de nem volt rá ideje. Ethan elaltatta a figyelmét, hogy aztán összpontosított támadással az utolsó akadályokat is leküzdve teljesen meghódítsa a lány testét. Egyszerre mozdult a nyelve és mindkét keze. Szája szinte habzsolta Laura száját, fogai ajkaiba martak. A mellét kényeztető ujjak ugyanabban a pillanatban ejtették rabul kemény mellbimbóját, amikor a lábai közt kalandozó kéz egy utolsó rohamot indított a már védekezésre képtelen csikló ellen. Ujjbegye keményen érintette meg a közvetlen kéjt kiváltó területet, de arra azért vigyázott, nehogy fájdalmat okozzon.

Laura lélegzete elakadt az élvezettől. Nem tudta tovább folytatni a csókot, száját eltépte a férfiétől, szemét becsukva hagyta, hogy a teste átvegye a hatalmat az agya felett. Elért arra a határra, ahonnan nincs visszaút, a gyönyör úgy vágott végig rajta, mint sivatagon a homokvihar: megállíthatatlanul.

A férfi erősen tartotta karjában, míg a kéj hullámai le nem csendesültek benne. Nem hagyta abba testének simogatását, de érintése inkább megnyugtató, mint vágyat ébresztő volt. Laura figyelte saját testének rezdüléseit. Érezte, ahogy a szíve egyre lassabb ütemet ver, combjaiban, ölében azok az érzékeny idegek és izmok megnyugszanak, ahogy melle elveszíti a gyönyör okozta keménységet, ahogy arcának pírja már csak a meleg víznek köszönhető. Elnézte a férfi kezét, ahogy átfonja az ő testét, érezte a fülén levegővételének kis fuvallatait, és gerjedelmének kemény bizonyítékát a feneke mögött. Viszonozni akarta a férfi önzetlen örömszerzését, gyengéd szenvedélyességét.

Megfordult a vízben, hogy szembe helyezkedjen kedvesével. Kezét a tarkójára tette és teljes testével hozzásimult, lassan és bizsergetően kezdett el mozogni a férfi nyitott lábai között. Megsimogatta a fejét, összeborzolta a haját, a füléhez hajolt, hogy nyelvével kényeztethesse. Ethan Laura hátát simogatva tűrte a becézgetést, egész teste összerándult, ahogy a lány incselkedve beledugta a nyelvét a fülébe. Elrántotta a fejét, kicsit eltolta magától, és büntetni készült, de szeme találkozott Laura tekintetével, és meggondolta magát. A büntetés ráér később is. Vágyat látott azokban a huncutul csillogó szemekben, és nem akarta, hogy ezek a vágyak beteljesületlenek maradjanak.

Laura lassan hajolt Ethan szájára, szemét az utolsó pillanatban csukta csak be, ajkával lágyan simította végig a férfi ajkait. Addig simogatta, amíg meg nem érezte, hogy Ethan résnyire nyitotta a sajátját, ekkor a nyelvével kezdte el kényeztetni. Körberajzolta azt a feszes körvonalat, majd mintha utat tévesztett volna, be-be tévedt az ajkak közti résbe. Gyengéden megszívta a férfi alsó ajkát, finoman beleharapott, amire fojtott nyögést kapott válaszul. Nyelvével bebocsátást kért a sűrű fogsor mögé, hogy találkozhasson társáéval. Amikor szabaddá vált előtte az út, a két nyelv érzéki táncba kezdett. Idegpályákon végigrohanó ingerek tánca volt ez, ami sűrűbbé tette a lélegzetvételt, felkorbácsolta a vérüket, vibrálóvá tette bőrüket.

Laura lassan szakadt csak el kedvese szájától. Szerette csókolni ezt a férfit, szerette az ízét, nyelvének érintését. Ugyanolyan gyönyörben akarta részesíteni, mint amilyenben neki része volt. Tudta jól, hogyan érheti el azt az érzést, így mozdulatai célirányosakká váltak. Végigsimogatta a férfi széles vállát, megízlelte a kulcscsont bőrének ízét, tenyerével izgatta a kavicsként kiálló mellbimbókat. Vizet emelt a mellkasára, hogy aztán ujjainak játékos mozgásával kövesse a leguruló cseppek útját, vissza a vízbe. Két oldalról markolta meg a férfi keskeny csípőjét, enyhe húzással jelezte kedvesének, hogy emelje meg ágyékát.

Ethan gyönyörű gerjedelme úgy emelkedett ki a vízből, mint az Excalibur a tó mélyéről. Valóban gyönyörű volt: formás, kemény, bársonyosan sima, vértől duzzadó, vágytól rezgő kéjrúd. A férfi kényelmesebb pózt vett fel, ráült a jacuzzi szélére, így a lány pont a megfelelő helyzetben térdelt előtte a vízben. Laura késleltetni akarta a beteljesülést, nézni akarta a férfit, simogatni, megízlelni, kínozni, azt akarta, hogy Ethan könyörögjön neki a megváltásért. Átkarolta a férfi derekát, felemelte magát, hogy újabb csókot lophasson tőle. Közben gondosan figyelt arra, hogy teste ingerlően végigsimítsa kedvese testét. Lassan csúszott vissza a vízbe, szorosan a férfihez simulva csókolta végig a mellkasát, hagyta, hogy a felizgatott pénisz mellei halmának csapdájába essen.

Ethan megbabonázva nézte, ahogy farka fel-le csúszkál a lány által összeszorított mellek között. Kezei Laura vállain nyugodtak, most kényszerítő erővel túrt a hajába, érezni akarta szájának gyűrűjét, de Laura nem engedelmeskedett. Keblét szorosan tartva irányította, megkeményedett mellbimbóját vezette végig a dorongon, önmaga vágyát is felkorbácsolva ezzel, majd önuralmát vesztve végre kézbe fogta azt a kívánatos farkat, örömmel érezte, hogy Ethan keze ökölbe szorul a hajában, még ha ezzel kisebb fájdalmat is okozott neki. Tenyerében pihentette vágyainak tárgyát, arcával simított végig rajta, mintha kicsiny madárka lenne. Lágy mozdulatokkal ingerelte a golyókat, könnyed érintése még tovább hevítette a férfi vágyát. Megnyalta az ajkát, hogy kellően nedves legyen, és csókolgatni kezdte a kemény izmot. Végighaladt a rúd egész hosszán, de vigyázott, hogy még csak véletlenül se érintse a legérzékenyebb részt. Kicsit megszorította a kezével, hogy érezze keménységét, élvezte a csont nélküli izom reakcióját. Visszatért a golyókhoz és nagyon óvatosan bekapta az egyiket. Szívása gyengéd volt és azonnali hatást váltott ki. Ethan nagyot sóhajtott az élvezettől, szinte elolvadt a kényeztetéstől. Laura hihetetlen érzékkel ért hozzá. Szerette volna, ha végre belecsúszhat a szájába, de hagyta, hogy a lány saját ritmusa szerint vigye véghez tervét.

Laura nem is akart csalódást okozni. Az egyenlőség érdekében a másik golyót is kezelésbe vette, élvezte, ahogy a kezében tartott pénisz minden egyes szívására megrezdül. Tudta, hogy jó úton halad, és a férfinak tetszik, amit csinál, ezt bizonyították a haját simogató kéz önkéntelen rándulásai is. Úgy érezte, elérkezett az idő, hogy végre megízlelhesse kedvesét, így lágyan nyalogatva a törzset, komótosan a makk felé haladt. Kicsit maga felé húzta a dorongot, hogy nyelvével kényelmesen járhassa körbe a bársonyos fejet. Lecsókolta a kis résből előbukkanó előnedvet, élvezte annak tiszta, kissé sós ízét. Résnyire nyitotta száját, és egészen lassan fogadta magába, hallotta, hogy a férfi egy pillanatig visszatartja lélegzetét. Ethan méretei pont megfeleltek Laurának, kényelmesen tudta kényeztetni. Nyelvével körbesimogatta a makkot, aztán óvatosan, nehogy felsértse a fogaival, még mélyebbre engedte.

Gyengéd szívásai és nyeldeklő mozdulatai szinte az őrületbe kergették a férfit. Ebben a pillanatban bármit megadott volna a lánynak, annyira vágyott már erre a látványra és az érzésre, amit kiváltott belőle: Laura karcsú ujjai körbefonják péniszének tövét, szája forrón fogadja magába. Nem tudta megtagadni magától, hogy ne használja ki a helyzetet: két kezével fogta meg a lány fejét és finom erőszakkal még jobban magára húzta.

Laura nem tiltakozott a mozdulat ellen. Úgy fogta marokra a kemény szerszám tövét, hogy keze megakadályozza a túl mély behatolást. Hogy mégis kárpótolja egy kicsit a férfit, ajkai gyűrűjét megszorította a farok körül, nyelvével pedig végigsiklott az érzékeny résen. Játszani kezdett vele, kiengedte szájából, majd hirtelen mozdulattal újra visszacsúsztatta. Finoman bólogatva, szeszélyesen kényeztette: hol gyengéd volt és lassú, épphogy csak a fejét ingerelte, hol pedig nyers és szenvedélyes, egész hosszában magába fogadva őt. Még jobban maga felé húzta, szinte lehetetlen szögbe kényszerítve a merev izmot, felső ajkát keményebben nyomta rá a farok belső részére, nyelve közben nem hagyta abba a folyamatos ingerlést. Figyelte a férfi jelzéseit, érzékelte, ahogy a teste megfeszül az élvezettől, így nem érte váratlanul, ahogy az egy nagy nyögéssel elélvezett, és a szájába engedte magját. Laura nem nyelte le azonnal. Megvárta, hogy a lüktetés gyengüljön, és az összegyűlt szerelem nedvet egy kortyban tüntette el a szájából. Annak ellenére, hogy nem csinált még ilyet, egyáltalán nem találta idegennek vagy taszítónak a kicsit kesernyés, fémes ízű anyagot. A csapból hideg vizet engedett a szájába, körbeöblögette, majd a lehűtött barlangba újra bevezette a szájába a férfit. Ethan mosolyogva fogadta a hirtelen környezetváltozást, jólesett neki a hűvös nyelv kényeztetése.

Laura kis puszival búcsúzott kedvese ágyékától, lassan felegyenesedett, minden területet szájával érintett, ahogy férfi arca felé haladt. Egész testével hozzásimulva belebújt ölelő karjaiba, arcát a vállgödrébe fúrta. Ethan puszit adott a halántékára, és a hátát simogatta, így vette észre, hogy a lány csupa libabőr. Most érzékelte csak, hogy a víz teljesen kihűlt. Felállt a medencében, magával húzva Laurát is, és karjaiba emelve lépett ki vele a vízből. Talpra állította a borzongó lányt, és egy vastag, puha törölközővel megszárítgatta. Köntöst adott rá, az övet lazán kötötte meg a derekán. Saját magát is szárazra törölte, és ő is beleburkolózott egy puha köntösbe.
- Olyan éhes vagyok, mint egy farkas - nézett Laurára az átélt élményektől csillogó szemmel.
- Hát ... Én is tudnék enni. - a lány mosolyogva nézett vissza rá.
- Akkor gyere - fogta kézen, és magával húzta le a lépcsőn az aprócska ebédlőbe.
Laura ámultan nézett körbe. Megterített asztal várta őket, az asztalon gyertya, virág, behűtött pezsgő. Pástétom, cézár saláta, pirítós, apró kis fasírtgolyók voltak az asztalon ízléses elrendezésben. Kis tálkákban szószok a mártogatáshoz, vékonyra szeletelt kenyér.
- Nahát, tele vagy meglepetésekkel - Laura hálás tekintettel pillantott a férfira, ahogy az elegánsan alá tolta a széket.
- Igazából vacsorára vártalak, de letámadtál. Hogyan utasíthattalak volna vissza?
Ethan mosolyogva ült le az asztalhoz, elégedetten figyelte a lány felháborodott reakcióját. Enni kezdtek, beszélgetésük könnyed fonala egy pillanatra sem szakadt meg. Ráérősen ismerkedtek egymással. Laura megtudta például, hogy Ethan 31 éves, és, hogy szeretett apja halála után került a cég vezetői székébe. A férfi pedig értesült a lányok Nagy Tervéről. Bosszankodva vette észre, hogy rosszul esik az idő múlásáról beszélnie a lánnyal. Nem akart arra gondolni, hogy ha letelik a másfél hónap, Laura eltűnik az életéből. Még nem volt elég belőle, igazából legszívesebben kis sem mozdult volna vele az ágyból, ájulásig akarta szeretni. Bosszantotta, hogy annak ellenére, hogy lefeküdt a lánnyal, érzései mit sem változtak. Még mindig nem szabadult meg a kényszerítő erőtől, hogy maga mellett tartsa őt, amíg rá nem un.

Laura kétes érzelmek között hányódott. Nagyon élvezte a férfival az együttlétet, de félt, hogy az jobban megérinti őt érzelmi síkon, mint amennyire ő azt szeretné. Nem akarta, hogy érzelmek támadjanak fel benne Ethan iránt. Nem vezetne semmi jóra, ha illúzióba ringatná magát: a férfi nem akar tőle semmi mást, csak puszta szexet. Nem mintha ez nem esne jól Laurának, érezte, hogy a férfi tökéletes szerető a számára. Éppen csak elgondolkodott azon, mellette tudna e maradni abban a tudatban, hogy nem várhat tőle többet.

Rohamosan repültek el mellettük az idő. Ethan csak Laura lopott ásításából figyelt fel a késői órára. Hajnali kettőkor bontott asztalt, az egy percig sem volt kérdéses, hogy a lány vele alszik. Együtt ágyaztak meg, és nyugodt álomba merülve, egymáshoz simulva aludtak el

Tetszik(37) | Nem tetszik(50)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Nudi kemping

    Feleségemmel tengerparti nudista kempingbe mentünk pihenni. A faházunk alig 150 méterre volt a tengertől. Katicám korábban szép V fazonra borotválta a punciját, de most a kedvemért teljesen csupasz pu....

    Erotikus Novella 1.

    Hogy mikor is kezdődik az ember intenzív érzelmi élete, ami a másik nemet célozza meg, az szerintem egyénileg változó és már gyerekkorban is megvan, csak pulyaként még nem érjük fel megfelelő ésszel. ....



    A nevelőanyám vette el a szüzességem

    Csabi pár óra elteltével felébredve meglátja a még mindig mellette pucéran békésen alvó mostoha anyját. Az udvarról beszűrődő fényben fürdőző Nikoletta meztelen testét figyelve eszébe jutnak a pár ó....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám