A feleségem vénségére kurva lett - bizarr


Beküldő:Kabai Sanyii



Sajnos igaza volt azoknak akik azt mondták ne vegyek el feleségül olyan nőt akit már fiatal korábban is szétbasztak a faluba és ne vegyem el mert idősebb nálam.Sajnos az apám mindig megvert ha a farkammal játszottam,vagy ha megbasztam valakiket,lányokat,ha a farkammal játszottam,mert nem engedte,hogy lányokkal sétálgassak,vagy megbasszam. Mikor 15 éves koromba felszedtem egy huszonegy éves tanárnénit aki csinos is volt megtanított baszni, leszopott, mindent csinált velem amit akart, kinyaltam a pináját seggét leszoptam a másik barátját és megbaszhattam,és magamat is vele ,csak azért,mert nekem is tetszett ahogy a férfi megbaszta a seggemet ahogy közben én basztam a tanárnőt.

Pláne az egyik alkalommal reggel jöttem haza ezért még úgy megvert,hogy a tökömet is összeverte és megígérte,ha nem hagyok fel vele kiheréltet. ezzel még jobban elidegenített a lányoktól. Később rengeteg lehetőségem lett volna ismerős lányokat a kívánságukra megbasznom, de nem mertem,mert az apám ha megtudja kiheréltet. Persze mindig kinevettek a lányok és az asszonyok is. Mikor az egyik alkalommal az anyám rokonai itt voltak nálunk és annak a családja és az én szüleim is elmentek valahová ,csak az idegen asszony és én maradtunk otthon. Ekkor az asszony bement a fürdőszobába és mondta nincs budipapír hozzál be . Persze átvert,de megmutatta saját magát a budin ülve éppen pisilt, hogy gyere csak .erre odamentem és levetkőztetett meztelenre majd bekapta a farkamat szopogatta mint a cukrot és amikor felállt és megkeményedett magára húzott és addig simogatott,míg beleélveztem a pinájába, majd utána a szájába is. Mondta nekem erről senkinek nem beszélhetsz és ha hallgatsz holnap megint megbaszhatsz.

Sajnos másnap elmentek haza és utána nem jöttek sokáig vissza. Később az egyik alkalommal amikor fürödtem csodálkozva láttam,hogy a 14 cm farkam megnőtt és a duplája lett és alig tudtam a kezemmel körbefogni olyan vastag lett. Mikor megmosdottam és megtörülköztem kimentem az anyámhoz aki egy vékony áttetsző köpenyben vasalt és mindig is nagyon kívánatos volt számomra. Persze mondtam és mutattam neki milyen nagy lett a farkam,mire letolt,hogy öltözzek fel és ne csináljak ilyet,mert ez nem illik , de szeretnélek megbaszni, hiszen már más rokonaidat is megbasztam. Erre adott egy nagy pofont és elzavart. Másnap este meglestem ahogy az apámmal basztak és ő meg lovagolta és a mellei csak úgy lengtek.Nagyon tetszett, de sajnos többet nem láttam,mert mindig kilincsre zárták az ajtót. Az apám megfenekelt csupasz seggre és közölte ha még egyszer ilyet csinálok levágja a farkamat.hogy kicsi legyen.

Pár hétre rá rajtakaptam az anyámat,hogy a keresztapámmal dugnak ,mert nem zárták be az ajtót és elfelejtkeztek arról,hogy mikor jövök haza a suliból. Másnap direkt elkérezkedtem az iskolából,hogy megint rajtakapjam az anyámat a félrekefélésén. Mikor a keresztapám megszoptatta az anyámat bementek a fürdőszobába és együtt lefürödtek,majd mikor kijött az anyám mondtam neki szeretnélek megdugni és szeretkezni veled. Megmondom apádnak miket mondasz nekem. Mondtam neki nyugodtan,hiszen te még egy kis faszú komával is kefélsz minden nap 11 -től 1/2 1 óráig, mert az apám háromnegyed 1 kor jön haza.

erre nem tudott megszólalni és csak hebegett. Másnap este az apám nem volt otthon mert a fővárosba kellett mennie és így este kilenckor amikor már mindenki lefeküdt az anyám szólt és beengedett a belső szobába és ott megmutatta magát nekem meztelen . attól kezdve minden hónapban egyszer nagyot keféltem vele és amikor megtudta,hogy a húgomat is meg akartam baszni közölte,hogy befejeztük,mert nem akarok még egy gyereket sem tőled, sem a húgodnak.Közben én elkerültem itthonról és a keresztapámmal folytatták az ipart .igaz jó pár év után a keresztapám a feleségemre váltott és őt is minden héten kétszer amikor fürödni jött hozzánk mindig vagy fél napot a kefélésével töltött. persze közben én is felcsináltam egy kövér konyhafőnököt és utána még sokszor basztam másokkal is. Volt olyan akivel először keféltem és még előttem szűz volt, de rengeteget dugtam asszonyokkal akiket nem zavart,hogy teleengedem a pináját gecivel.

Később mikor megismerkedtem a későbbi nejemmel az is éppen a főnökétől jött ki mert kefélni volt odabent. Ezt ugyan elmondta és azt is,hogy van két kanija és az albérleti lakás fiai is keféli, de sokszor van,hogy ha hazamegy a vonaton is megbasszák a korábbi kefélőpartnerei. Mégis elvettem feleségül hülye fejemmel és utána az unokaöcsém tíz évig baszpgatta a feleségemet,hisz vagy hat évig abba a lakásba csak a szomszéd szobába aludt és én amikor elaludtam vagy ő ment át vagy a srác jött oda megbaszni az asszonyt . aztán azért ment el mert rájöttem,hogy kiárusítja vagyis futtatja a feleségem és ő meg mivel mindig is nagyon szerette a hosszú vastag faszt Mindig elfogadta ezt. Pedig volt olyan időszak amikor rájöttem,hogy keféli a feleségemet és ilyenkor én is odafordultam és vagy a seggét vagy a pináját basztam. Volt hogy a fővárosba kellett felvinnem vizsgára és ott derült ki,hogy a vizsga abból állt,hogy a három tanár levetkőztette meztelenre és nyolc órán keresztül baszták mint az állatok. Ő eszt természetesnek tekintette.

Az egyik alkalommal amikor többször is külföldre mentem és a határon is sokat kellett várakoznom míg átengedtek elkezdett megint kurválkodni. Ráadásul a szomszédasszony aki kupit csinált a lakásukból őt is beszervezte és már amikor otthon is voltam minden este ha elaludtam este tízig akkor egy szál bugyiba van egy otthonkába,vagy meztelenül átment a szomszéd lakásba és ott éjjelente 5-6 férfit fogadott a lába közé. A pénzt meg megfelezték az asszonnyal. lassan egész sereg kuncsaftja lett. Persze nyáron a nagybácsival ment el és az ő nyaralójában a két gyerek az egyik szobába aludt ő meg hancúrozott a nagybácsival és néha elment az éjszakába más kuncsaft után ,így akkor a nagybácsi vigyázott a két gyerekre.

Közben néha én is ráfanyalodtam erre a szétbaszott asszonyra és ezért,hogy ne zaklassam az egyik alkalommal altatót adott be nekem és a kanijával teljesen kibasztak velem,mert elkezdett játszani a farkammal az megnőtt és először egy fűszálat,majd amikor az eltört és bennmaradt egy kis rádióantennát dugtak fel a farkam lyukába és addig kényszerítették többször is bele míg totál összement a farkam Az orvosok mondták,mikor elmentem hozzájuk,hogy valakik kibasztak velem,mert a fűszálnak a darabja ott van betokozódva ahol a vérnek kéne bezúdulni a farkamba, de az el van zárva és ezt nem lehet műtéttel orvosolni, mert lehet,hogy ha műtik teljesen le kell vágni és egy műfaszt tesznek a helyére.

Mikor megint rájött a mehetnék és elment idestova több mint hetven évesen és amikor megjött bementem a zuhanyozóba majd láttam,hogy megbaszták,mert totál ki volt szíva a nyaka a melle és a combja töve is. egy hét múlva elvittem egy ünnepélyes fogadásra ahol egy huszonnyolc éves férfi vette gondjaiba. Ez az egész evvel a komával lett megbeszélve akinek pénzt ajánlottam fel, de ő azt mondta nem kell egy huncut vas sem , de engedjem meg,hogy megbassza a feleségemet. Felőlem azt csinál vele amit akar. mondta jó és arra is ráveszi az asszonyomat,hogy hagy gyönyörködjek bennük a kefélése közben.

Elmentünk és nagyon jól érezte magát . Elment a komával táncolni és utána leült hozzánk és elkezdte simogatni a combjait amit szó nélkül engedett neki. Mikor egy szünet jött kimentek egy kicsit levegőzni és amikor visszajöttek a srác a kezembe nyomta a bugyiját, mondván már sikerült beletennem a farkamat és teleélveztem a pináját. Nagyon rendes vagy. Mikor megint szünet lett előtte felkérték mások is és azokkal is kint volt és azok is mind megbaszták.
ez az eset egy szállóba volt ahová minden szünetbe valaki felvitte és megbaszta. amikor már vége felé volta buli mondta a srác felviszi valaki a nejedet és levetkőzteti, majd később mi is felmegyünk téged átviszlek egy szobába ahonnan gyönyörűen láthatod mit csinálunk a feleségeddel,majd amikor reggel felé abbahagyjuk akkor kijövünk szólunk neked és hazakísérheted az asszonyodat.

Úgy is volt. Nagyon tetszett ahogy elkezdték szoptatni, majd marni a melleit, közben levették a szoknyáját és elkezdték baszni a pináját, később a seggét is. Majdnem elájultam amikor észrevettem,hogy két ürge van a seggébe két nagy kemény fasz jár benne, de a pinájába is áttették mind a ketten a farkukat. Volt két cingár koma aki a szájába dugta a farkát és amíg el nem sült addig folyton baszták a száját is. Volt egy koma akinek olyan hosszú farka volt lehetett vagy harminchat centi azt az egészet lenyomta a torkán és még csak meg se fulladt tőle, de a seggébe is felnyomta.

Mikor reggel felé négy óra tájban kopogott a srác hozta a nejemet aki úgy nézett ki,mint akin egy hadsereg végigment és lekísért bennünket majd elbúcsúzott mondván a napokba megkeresi a nejemet és elköszönt. Ott volt egy taxi amibe beültettem a szétkefélt feleségemet és elindultunk hata. A taxis segített felvinni a lakásba az asszonyt, majd mire hoztam egy hálóinget neki addigra már javában kefélt a feleségem a taxissal. Mikor kielégültek mind a ketten egy óra múlva lekísérte egy szál semmibe és kiengedte az ajtón.

Mikor felmentem a nejem bement a fürdőszobába és kiszólt gyere be légy szíves segítsél megmosdani és közölte ilyen helyekre bármikor hajlandó vagyok elmenni. és sajnálom,hogy megfosztottunk a baszási lehetőségeidtől. de sokkal jobban esik még a négerekkel és a lovakkal is baszni mint veled.

Tetszik(78) | Nem tetszik(76)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    Duci szextörténet

    Valaha, az emlékek homályába veszö idökben, én is voltam fiatal. Nekem is felállt a farkam, ha kellett, ha nem. Ma már inkább csak kellene. No de félre a panasszal, búval, adózzunk a daliás idök emlék....

    Mindenki menyasszonya

    ? Aztán jó zalai nohát kaptál-e a szilvapálinka előtt? Tudod, olyan rózsaszínes, schillerest, kaparóst, vastag, fehér, gömbölyű üvegpohárban.
    ? Előtte, Tóni bácsi? Meg utána, meg közben! Csak é....



    Érett asszonyok és a pornó forgatás

    Egy őszi esős, dög unalmas vasárnap délután az expresst böngésztem. Nem is igazán figyeltem oda, mert a fejemben épp az járt, hogy már ideje lenne megint kitalálni valamit, hogy pénzem legyen és ezze....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám