szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

A gecis nejem egy kurva - erotikus történet


Beküldő:pornósgeci



Husz évvel ezelőtt amikor megismertem a későbbi feleségemet egy hét után a új albérleti lakásában sikerült végre egy kis kajálás és italozás után addig simogatni a leányzót, míg megengedte,hogy levetkőztessem és szeretkezzek vele. előtte majdnem szűz voltam hiszen csak némelyik csajt tudtam elvinni a lakásomba és a főnököm csaját sikerült levetkőztetnem és mielőtt megbasztam volna gyönyörködhettem benne,mert szeretett meztelenkedni. A egyik alkalommal kiment meztelenül az udvarra és bement a disznóólba ahol az egyik kandisznó nekiment térdre esett és a disznó ráugrott és meghágta. Én még sose láttam ilyet és csodálkoztam rajta,hogy a csaj nem nagyon tiltakozott a kandisznó fasza miatt ahogy belekunkorodott a pinájába. akkor láttam először,hogy milyen kunkori a disznó fasza. Vékony ugyan, de amit belefúrja magát a punciba megvastagszik és hosszabb lesz.

Mikor leszállt a hátáról a csajnak az oda fordult a disznó felé és megvakarta a hátát,mire megint ráugrott és bele kunkorította a faszát a csajba. Majd odabent fürdés közben mondta el,hogy azért simogatta meg a disznó hátát,mert ha ezt csinálja neki valaki rögtön megint kani képes lesz. Ezt már megtanulta a barátnője apjának a tanyáján ahol többször is megbaszták a disznók utána meg a gazda a seggét. ez még a délelőtt folyamán történt amit szerencsére nem látott meg senki és a csaj amikor lezuhanyozott és kimosta a pináját forró vízzel már nem is vett magára semmit és közölte én ilyen szégyentelen vagyok és az apám is mindig mondta,hogy egyszer meg fog baszni, de sose tette meg,mert az anyám közölte vele ha megteszed attól kezdve még pisilni sem fogsz tudni rendesen mert levágom a fütykösödet.

persze alig reggeliztünk meg már ült is az ölembe és egy nagyot keféltünk. Ebéd után amikor mosogatott lehajolt valamiért és akkor láttam meg,hogy valóban a segge is szét nyílik, mert mondta ugyan,hogy seggbe is szokták kefélni, de nem akartam elhinni.persze amikor megláttam rögtön én is beletettem a farkamat és ez ugyan nekem fájdalmas volt, de egy héttel ezután már tetszett a dolog.Az orvos aki járt ki a tanyára lekezelte a szétrepedt farkam bőrét és attól kezdve könnyebben tudtam a női seggeket is basznom.A hét végén hazaugrottam és a húgom volt csak otthon az is éppen fürdött mikor kijött egy szál semmibe mondtam neki öltözzön fel mert megdugom.erre kinevetett,majd amikor letepertem a megvetett ágyra és szájon csókoltam megfordult és bekapta a farkamat. Nemsokára már a pinájába dugtam a farkamat, de mielőtt elélveztem volna már a seggét keféltem és azért nagyot üvöltött, mert akkor derült ki,hogy ott még szűz volt. Az egész délutánt és az éjszakát is a kefélésével töltöttem és amikor hajnalban az anyám hazajött egy koma kíséretében aki közben kihámozta a ruhájából el szaladt, mert meglátott engem.Az anyám teljesen kiakadt,hogy a húgom elmondta neki délben amikor hazajöttem és azóta szinte egyfolytában csak kefélem már legalább hússzor élvezett el, de ha a tesóm is elélvezett azt mindig a seggembe tette.

Erre az anyám begurult és a sodrófával ráütött a seggemre,mire felálltam és letéptem róla a ruhát és a bugyit ,majd elkezdtem megpróbálni bejutni a lába közé ami vagy egy órai kínlódás után végre sikerült és vagy hat órán keresztül tudtam dugni és beleélvezni. A végén már sírva kért,hogy hagyjam abba és hagy pihenjen egy kicsit. Mikor lefordultam róla odajött a húgom és elkapta a dákómat és bekapta, Ugye milyen jó hosszú és vastag a farka. olyan jól esek ahogy kefél,kár hogy a testvérem,mert szívesen venném az ilyen faszt életem végéig. Nemsokára az anyám is rábukott a farkamra és elkezdte szívni és megfordult hogy franciázzunk és a torkára engedte a farkamat.persze ott elsült és majdnem megfulladtak a sok gecitől amit az anyám és a húgom kiszívott a farkamból. Mondtam nekik találtam egy csajt aki a disznókkal is kefél és a segge is nagyon is baszható,mire az anyám mondta hozd ide majd mi hozzászoktatjuk,hogy a barátaink is meg tudják sűrűbben baszni.Még két napig voltam otthon addig valamelyiket mindig basztam és amikor eljöttem mondta az anyám. ha legközelebb jössz kérlek előtte két nappal értesítést,hogy mással ne keféljünk,mert teljesen lestrapálsz bennünket.Keresztapád is megfiatalodott amióta megengedtem neki,hogy a faszát belém tegye és majdnem minden éjszaka baszni akar. Van két harmincas koma akik bár tudnak egymásról és a múlt héten mindketten együtt voltak bennem, de azok is nagyon szeretnek velem lenni,meg ruháznak is.Mostanában bevontam a húgodat is a kefélésekbe és ő is kapott jó pár ruhát- nem verést- és szoknyákat is. Csak bugyit nem engedélyeznek nekünk hordani. Lassan megszokjuk,hogy nincs rajtunk bugyi és már nem kell attól félnünk,hogy felfázunk. Tegnapelőtt megismertem már mindkét komának a feleségét is és a két gyerekét a fiút és a lányt is és a felesége rávette a férjét is,hogy a családban ha otthon vannak és unják magukat az asszony a fiával az ember a lányával sőt a két gyerek egymással is kefél. Ezen a hétvégén a másik srác elviszi a nejét és a lányát,meg a fiát hátha összejönnek ők is a partnercserére.Egyre jobban elterjed az a szemlélet,hogy már a szülők is megbasszák vagy megengedik nekik,hogy őket is megbasszák a gyerekeik és azoknak a barátai is és ez nem zavar senkit sem még örülnek is neki,mert így háboríthatatlanul nem kell izgulni,hogy valakitől betegséget kapunk. Ez lassan olyan mintha mindegyik srác, leányzó egy családba tartozna. Sajnos itthon nem lehet kommunát csinálni,mert tiltja a törvény. Szerencsére még a kefélésekbe nem szólnak bele és mindig odatartom a testemet még akkor is ha esetleg akkor van vérzésem is, legfeljebb nem nyalakodunk akkor.

Persze én is megnősültem a nászutunkon a feleségemet legalább negyvenen baszták meg és amikor itthon voltunk ő is örömmel vette tudomásul és örült neki,hogy a kibővült családban mindenki akinek fasza volt ő is megkóstolhatta, mert nálunk nincs kizáró ok ,nincs féltékenység csak élvezet.

Tetszik(74) | Nem tetszik(65)

  • Érett Nők Szex Képei



  • Történet Ajánló

    A jóbarátok mindenen osztoznak

    Egy hideg őszi napon történt pár évvel ezelőtt. Még ma is tisztán emlékszem a gyönyörű élményre, amiről a legtöbb nő csak álmodik, én viszont átéltem.

    A barátom, Robi és én a munkahelye....

    Első popsiszexem

    Igazából hárman dugtak és egy faroknak már csak a popsimban jutott hely. Akkor 19 éves voltam, most 23. Annyira élveztem, hogy a másik két farokra nemigen emlékszem.A swinger partin sok faszi volt, ez....



    A fasz állító főnökasszony

    Megosztom veletek egy munkahelyi kapcsolatom történetét. Mivel nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni senkit, ezért megváltoztattam mindenki nevét. Ha esetleg valaki ráismerne a szereplőkre, vagy é....





    Kereső




    Szex történetek TOP
    Az itt megjelenő szextörténetek, pornó sztorik csupán az írók fantáziaművei, a valósággal szinte semmilyen esetben nem egyeznek. Az oldal megtekintése csak felnőtteknek ajánlott.

    Reklám